2012. november 4., vasárnap

1x10    I Don't Wanna Know


Zenét hallottunk ami a fürdőszobából jött. Az évek során sok zenét hallottam.
Furcsának tartottam mivel Ó Svédül énekeltek benne.
-Ki hallgatna Svéd zenét?-kérdeztem
-Csak egy valaki.-mondta Bill.
Be nyitottunk a fürdőbe.
-Ki gondolta volna,hogy te vagy az.
Erik volt ott. Ő hallgatott Svéd zenét és vett egy hab fürdőt.
-Nagyon ragaszkodtok Sookiehoz?-kérdezte
-Én nem..-mondtam
-Ő az enyém.
-Hozz el hozzám.
Apám erre nem mondott semmit de tudtam,hogy úgy is meg teszi.
Következő este Billel és Sookieval vissza mentünk a Kéj vadászba nem értettem,hogy minek engedelmeskedik Eriknek.
-Miért teszed azt amit ő mond?-kérdeztem.
-Mert felsőbb rendű és ő a helyi körzet seriffje.
Be mentünk a bárba.
Rögtön Erik fogadott minket Haylet láttam a háta mögött. Fogták egymás kezét. Erik tényleg nagyon vigyázz most rá. Mondjuk mégis csak ő az egyetlen családtagja akiről én tudok,hogy meg maradt neki.
-Sookie a segítséged kell.-mondta Erik
-Mond Erik miért segítenék neked?!
-Mert szépen kért rá.-vágta rá Hayle.
-És mi van akkor ha nem segítünk?-kérdeztem.
-Neked nem osztottunk lapot.
-Nem is kértem lapot.
Szokásunk hoz híven megint kötekedtünk Haylevel.

-Miért kéne a segítségem?-kérdezte Sookie.
-Hayle,Pam és én. Mi vagyunk a tulajdonosai ennek a bárnak. A legutóbbi leltározáson  során fel tűnt,hogy hatvan-ezernyi dollár hiányunk van. Brus a könyvelőnk. Kérlek nézz bele a fejébe.
-Brus nem mond semmit.-mondta Sookie.
-Ne színészkedj. Megalázó halandó segítségét kérni.
-Miért nem bájolod el.
-Szerinted nem próbáltunk meg mindent,hogy kiderítsük,hogy ki volt az... Tehát nagy szívességet tennél nekem Haylenak és Comptonnak is ha segítenél.
Mi többnyire csak hallgattunk és ott álltunk a pult mellett és követtük az eseményeket.
-Ha meg tudom,hogy ki tette akkor...-Sookie nem folytatta.
-Át adjuk a rendőrségnek hadd végezze el ezt a hatóság.mondta a pultos.
-Több mint 100 éves korod létedre nem tudsz hazudni.-Sookie ki nevette.
Ezt azért még én se tettem volna.
-Na jó, megteszem ha megígéred ,hogy tényleg át adod a tettest a rendőröknek. És segítek amikor csak kéred.-mondta Sookie teljes komolysággal.
-Rendben. Miért ne.
Sookie meg fogta Brus kezét. Elkezdett a koncentrálni.
-Brus sóhajtson. Ön lopta el a pénzt?
-....nem....hinniük kell nekem.. esküszöm nem én voltam-mondta teljesen megizzadva és megrémülve.
-Tudja kitette?-Sookie közbe vágott.
Megint csak ugyan azt hallottuk.
-Nem..-mondta.
Sookie megint koncentrálni kezdett a fejére.Mire megszólalt.
-Igazat mond. Nem ő volt és nem is tudja,hogy ki tehette.
Erik nézett egyet majd megszólalt.
-A következőt.
Ekkor Brus teljesen össze omolva bömbölni kezdett. Nem is vártam tőle mást eléggé be volt rezelve. Pam ide vezetett egy vékonyka kis picsát.(Nem Hayle volt az)
-Ő a legutolsó halandó.-mondta Pam.
-Hmmm, Fincsii.-mondta Ginger.
-Ginger, a hölgynek kérdései vannak hozzád.Légy jó kislány és felelj. Jó?-mondta Hayle
-Igen is gazdám.-helyeselt neki.
Sookie neki is meg akarta fogni a kezét.
-Hozzám ne érj!-felháborodva mondta neki Ginger.
Egy perc csönd lett.
-Tartsd erősen.-mondta Hayle.
Pam oda ment és oda szorította Gingert az asztalhoz. Sookie így már meg tudta fogni a kezét.
-Ginger, valaki pénzt lopott a bárból.-mondta neki Sookie.
-Igazán.-meglepődötten válaszolta Ginger.
Megint rá koncentrált Sookie.
-Nem ő volt....de tudja,hogy ki vette el.-szólalt meg Sookie.
-Dögölj meg.-mondta Ginger. Sookie megint koncentrálni kezdett.
Egy kisebb idő után meg szólalt Sookie.
-Ki? Ki akar megölni? Ginger szívem! Mi a neve?-mindenki teljesen meglepődött.-Üres a feje. Mintha kitörölték volna az emlékeit.
-Nem tudok semmit esküszöm.-mondta Ginger.
-Elbájolták.-vágta rá Hayle.
-Vámpír tette.-vágta rá Sookie.
De amint ezt ki mondta a pultos fel ugrott és Sookiet az asztalhoz vágta és folytogatni kezdete. Ginger el kezdett sikongatni. Bill megfogott valami fából faragott csapot és bele vágta a pultos hátába. Vért kezdett okádni egyenesen Sookiera. Majd a pultosból hatalmas vért tócsa lett. Belek,vér,erek minden fele. Elég undorító látvány tárult elénk. Hayle és Erik csak néztek egymásra. Ginger pedig mint gyenge kis kurva kinézetű halandóként elhányta magát.
-Halandók fel nem foghatom,hogy mit eszel annyira rajtuk.-mondta Bellnek Erik.
Mindenki kussolt. Kivéve Ginger ő sikongatott és hányt. Sookie eközben elment meg mosakodni a mosdóba. Közben Ginger elkezdte feltakarítani és szörnyülködött ,hogy hogy is kerülhetett ide.
-Bájold el.-mondta Erik Haylenak.
-Biztos? Már nagyon sokszor elbájoltam. Kitudja mennyi maradt meg benne.-mondta Hayle.
-Akkor térítsd át.
-Annyira azért nem vagyok rá szorulva.
Ekkor Erik nagy mosollyal egy puszikát adott Hayle hatalmas homlokára.
-Inkább el bájolom.-mondta Hayle.
-Kitűnő.
Erik oda jött hozzánk.
-Gyertek adok vért.
Utána mentünk. Be az irodájába. A mikroba fel melegített 2 True Blood-ot és oda adta nekünk.
-Hogy bírjátok? Nem túl vacak és fémes?-kérdezte Erik.
-Nem gondolunk rá.-mondta apa.
-A lényeg benne van.-mondtam.
Eriknek hatalmas vigyor volt az arcán.
-Mi az?-kérdezte Bill.
-Ha ti vagytok a front emberük akkor a beilleszkedő mozgalom bajban van... A True Blood lehet,hogy életben tart de halálra fog untatni.
-Pont ezért még mindig jobb az orvosi vér.-mondta Hayle a hátunk mögül.
-Legalább nem vagyunk csórók és nem lopjuk a vért mint te.-mondtam neki.
-Térjünk a tárgyra.-szólalt meg Bill.
-Megöltél egy vámpírt egy halandó miatt. Mit tehetünk?-mondta Erik.
-Mit?-kérdezett vissza Bill.
-Elveszem a lányt!
-Ne!..Te bárkit meg kaphatsz. Miért kell ő?
-Neked miért kell?....Nem belé szerelmes igaz?!
-Sookiet meg kell védeni.
-Úgy mondod mintha ezt elrendelték volna de az kizárt mert arról én tudnék...Ismerd be...Szereted.
-Ha én nem teszem meg. Megtorlatlanul hagytad volna?
-Bár mit tettem volna. De nem szemtanúk előtt. Pláne nem vámpírok előtt. Nem volt jó döntés. Egyáltalán nem.
Eközben a pár beszéd közben én kortyoltam csak a vért. Kimentem az irodából. Be mentem a mosdó Sookie még mindig ott volt. Pam utánam jött egy fekete ruha darabbal a kezébe.
-Ezt vetted fel.-mondta Pam Sookienak.
-Nem kell. Csak meg szárítom a hajam és el is megyünk innen.
-Nem megyünk sehova. Erik és apa még nem végeztek.-vágtam bele Sookie beszédébe.
-Bill most nagy bajban van?
-Azt majd a fiúk eldöntik.-mondta Pam-A te dolgod annyi,hogy öltözz át.Már kezdem érteni miért vannak úgy oda érted.
Ekkor be jött Ginger. Akit már ugye Hayle elbájolt.
-Szia Pam. Ki az új barátod?-kérdezte Ginger.
-Sookie Ginger. Ginger Sookie.
-Én is nagyon örülök.-mondta Sookie.
-Nem kell félned. Velem is jól bánnak.mondta Ginger teljes meg győződéssel.
2 óra múlva végre elindulhattunk haza.
Mikor ki szálltunk a kocsiból Sookie megkérdezte.
-Mit mondott.
-Csak meg dorgáltak.
-Pam azt mondta,hogy..-ekkor Bill közbe vágott.-Pam kevesebb mint 100 éve alakult át szeret mindent túl dramatizálni.Biztosítalak nem lesz semmi gond.
Be mentünk a házba. Sookie felkapcsolta a villanyt. A fal tiszta vér volt.
-Ne nézz fel!-mondta apa.
A macska fel volt kötve a ventilátorra és pörgött. Sookie arcára vér fröccsent és sikítani kezdett.Amíg én el takarítottam a macskát a ventilátorról addig Bill és Sookie el mentek meg fürdeni majd el feküdtek az ágyba.Én inkább nem zavartam. Szeretem a macskákat de elgondolkodtam,hogy miért pont én takarítottam fel azt a halott dögöt. 
Inkább haza mentem aludni egy jót.   Másnap este Billel videó játékoztunk.
Gondoltam. Végre egy jó este semmi gondunk nincs erre elkezdtek csöngetni. Bill nyitott ajtót. Erik és Hayle volt.
-Cho Bill. Bill Cho.-mondta a rövid be mutatkozást Erik.
Én inkább a nappaliba maradtam és hallgatóztam.
-Tehát nem lehet el simítani az ügyet?-kérdezte Bill
-Ezért vagyunk itt.-mondta Erik.
Hayle hangosan el kezdett kuncogni.
-Áruld el, élvezed ,hogy állandóan nyalod a seggét?-kérdezte Bill Hayletől.
Örültem neki,hogy nem csak én utálom őket ennyire.
-Elég kellemes ki próbálhatnád.-mondta Hayle.
-Be kell ugranom a bárba ahol Sookie dolgozik. Tudnia kell,hogy el megyek.Ne feledd,hogy hogyan kezdődött a bárodba jött segíteni.
-Remek. Mennyel.
-Nem akarom meg nézni a konkurenciát.-modta Hayle.
-Valóban.-mondta Erik.
-Mit játszol?-kérdezte Cho.
-Mi?
-Mit játszol a videón?
-Golf.
-Mennyi a csúcsod?
-7 pálya.
-Nekem 11.
Bill elment én pedig utána mentem.
Amikor oda értünk. Be ment Samhez. Sokat nem hallottam de a lényeg annyi volt ,hogy vigyázzon Sookiera. Hayle és Erik szóró lapokat osztogattak a bárba.
-Neki ne adj.-mondta Erik.
-Miért?-kérdezett vissza az a palimadár. Erik oda suhant.
-Mi történt a kezeddel? Na ennyit erről!
Akkor jöttem rá,hogy ő volt az egyik aki megölte és felgyújtotta azokat a vámpírokat akiket meg találtak a koporsójukba holtan.
-Bill kapsz 3 percet,hogy beszélj Sookieval. Indulnunk kell a bíróságra.
Bill félre hívta Sookiet beszélni.
-Mi előtt el megyek egy jó tanács-Erik elég hangosan kezdett el beszélni ,hogy mindenki meghallja-Ha halandó tör a vesztünkre megérezzük úgy hogy ne hagyják ,hogy az a szőke vámpír hölgy a televízióba téves biztonság érzetbe taszítsa önöket. Nem toroltuk meg a bűnt..Még. Tudjuk,hogy ki volt. Kellemes estét.
Ki mentem Erikékkel láttam,hogy beszélgetnek.
-Lejárt.
Bill megcsókolta Sookiet.
-Ha lennének érzéseim most biztos elolvadnék.-mondta Hayle.
-Én nem!
Erik most nagyon olyan volt mintha egy kórhadt fa beszélne.
-Bill! Indulunk.-mondta Erik.
Sookie sírva fakadt. Mi 5-en (Erik,Hayle,Bill,Cho és én) pedig el indultunk a bíróságra.


Folytatjuk...
   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése