1x7    Nagy slamasztikában


Lassan Hayle is kezdett ébredezni. 
-Hol vagyok.-kérdezte.
-Ott ahol én.
-Te nyomorék miattad kerültünk ide!
-Mi?Hogy miattam?Neked vannak ilyen 'kurva fontos' kapcsolataid!
-Minek jöttél vissza a bárba?Azok után amit ott műveltetek!
Elkezdtünk mozogni de a láncok már a húsunkat is marni kezdte. Hatalmas kiabálásokban törtünk ki.Amikor föntről kopogásokat hallottunk. Nem tudtam rendesen el dönteni,hogy cipőnek a kopogása lehet-e vagy nem.
-Mi ez?-kérdezte Hayle.
-Sssss!
-Te engem ne csittegjél le!
-Fog már be!Jön valaki. Tetessük magunkat halottnak.
-Te nem vagy normális.
Ekkor kinyílt a pince ajtaja.Egy ősz hajú öreg ember jöttbe. De korához képest elég fitt volt.
-Az én nevem Gerard nektek és mindenki másnak Mester.-mondta.
-Mit akar tőlünk?-kérdezte Hayle.
-Nos, az majd idővel kiderül.
-Mi van ha közben meghalunk?
-Akkor helyettetek hozunk valaki mást.
-Akkor jó, mert ő halott csak nyitva van a szeme.
-Fogd be a pofádat te hisztis picsa...
-Elég legyen!!-kiabált ránk és vérszomjasa mosolyodott el.
-Mivel öntött le minket?-kérdeztem.
-Vízzel amit ezüst el kevertünk.
Fel mentek a lépcsőn és kimentek a pincéből. Minket magunkra hagyva.
-Remélem el pusztulsz!-mondta Hayle.
-Száradjon le a kezed arról a láncról!-vágtam vissza.
Ahogy próbáltam kiszabadulni a lánc már elérte a csontomat.
Egy koccanást hallottunk. Fentről egy két oldalú tv ereszkedett le. Gerard volt a képernyőn.
-Azt tudnotok kell.Ha hangoskodtok vagy nagyon mozogtok. Valaki mindig lefog menni és megcsapolja véreteket...További jó beszélgetést.
És a tv kikapcsolt.
-Valahogyan ki kell innen jutnunk.Különben...
-Különben?-vágtam közbe.
-Különben te megdögölsz én meg élem vidáman hold fényes estéim.
Ugyan úgy kívántuk egymás halálát. Meg akartunk szabadulni a láncoktól is és egymástól is. De az  biztos volt,ha valamelyikünk ki szabadul az ott hagyja a másikat.
 Már nagyon mocorogtunk. Kiakartunk jutni.De nyílt az ajtó.
-Nagyon mozogtál te hülye!-súgtam oda Haylenak.
-Még hogy én inkább te és kikérem magamnak nem vagyok hülye te bunkó!!!
2 fekete bőr kabátos és 2 fehér köpenyes férfik jöttek oda hozzánk. A fekete kabátosok elővettek egy ezüst piszka vasat.Amit mindkettőnknek a bordájára tették.
A fehér köpenyesek a nyakunkba vágtak egy szikével és el vágták a nyaki artériát. Majd mindkettőnktől 1 liter vért levettek.Miután végeztek fel mentek.Mindketten csöndben voltunk.Órákig meg se szólaltunk. Hayle szeméből kicsordult egy könnycsepp de az se könny volt hanem vér. Ez alól én se tudtam kibújni vér könnyeket hullajtottunk a padlóra. Apára gondoltam Lafaytettera, Tarara és a többi barátomra. Arra gondoltam,hogy aki teremtett minket vagyis aki vámpírrá tett ő megérezheti ha valami bajunk esett vagy ha vala mi nagy baj történt velünk. Ha Eric vagy Bill valamelyikőjük megérezte,hogy bajban vagyunk akkor meg menekülhetünk. Remélem így lesz. Bár mennyire is utáljuk egymást ugyan azt a fájdalmat,bánatot,szomorúságot éreztünk. A lelkünket meg nagy düh töltötte el. Ha egyszer innen kijutunk megöljük azt aki ezt tette velünk. Ajtó csukódást hallottunk és láttuk egy elég kicsi el sötétített ablakon ami ott volt mellettünk ahogy Gerard és az
emberei be szálnak egy fekete nagy terepjáróba. Gerard kezében egy fémbőrönd volt. Fogalmunk se volt,hogy mi lehet benne. És elhatottak.
-Itt az alkalom.-mondtam
Egy kis erőre kaptunk. Erőteljesen el kezdtünk mozogni és lefelé próbáltuk húzni a láncokat. Közbe hangosan ordítottunk mert már a húson át hatoltak az ezüstök. Alig volt energiánk. Régen nem táplálkoztunk és még mindig nem tudtuk,hogy mit akarnak tőlünk vagy miért pont akkor hoztak ide minket amikor nem is figyeltünk miért pont minket kettőnket vagy ez csak egy egyszerű kibaszott próbatétel?! Ezektől a kérdésektől nem tudtam nyugodni. Egyszer csak hallottunk egy reccsenést. Azt hittem,hogy végre el szakadt valamelyik ezüst lánc. De nem így volt. Végzetes hibát követtünk el.
Felnéztünk kettő darab locsolócső került fölénk. Egy teljes öntöző berendezés volt a fejünk fölött. Elkezdett remegni mindkettő.
-Mi ez?-kérdeztem.
-Fogalmam sincs.
Hideg víz jött ki a csövekből.
-Ez csak víz.-mondta Hayle.
Aztán el áll a víz. Azt hittük ennyi volt. De nem.Ezüstölt víz zúdult a fejünkre. Az egész testemen azt éreztem,mintha égne. Lehet,hogy égett is nem tudom. De mind a ketten ordítottunk amennyire csak tudtunk. Amikor elállt nem kezdtek el gyógyulni a sebeink. Ilyen kor már kétségbe voltunk esve.
Vissza jött az az ember akire már most szomjaztam. Alig vártam,hogy kiszabaduljak innen és a fogaimat bele mártsam a nyakába. De jött valami nagy kalapos fickó is utána. Akkor már az ő kezébe volt a fém bőrönd. Lejöttek hozzánk mindannyian.
-Ki maga?-kérdeztem.
-Cornelius.mondta
-Mit akarnak tőlünk ?-kérdezte Hayle.
-Az örök fiatalságukat.
-Azt akarja,hogy tegyük magát vámpírrá?
-Nem! Mást akarok maguktól.-és élesen vigyorgott.
Elővettek valamiféle orvosi cuccokat. Egy hosszú gumicsövet, injekciós tűt,és még pár keléket.-Mit művelnek?-kérdeztem rémülten.
-Semmi olyan sok értékű dolgot!- Cornelius végig vigyorgott.
A vámpír fogunk elő bújt.
Belénk szúrták a tűt és be adtak nekünk valamit. Teljesen megbénultam mozogni se tudtam. Ahogy Hayle se. A gumicsövet valahogy be juttatták a vénámba. Elkezdtek minket lecsapolni. Rengetek vért lecsapoltak tőlünk. Vödrökbe eresztették amit már le vettek. Egyre gyengébbek lettünk. Haldokoltunk. Már-már úgy éreztem lassan meghalok. Már be sötétedett amikor 2 sötét fickót láttam oda suhanni a bejárati ajtóhoz.A lámpa fényéhez érve láttam az arcukat. Bill és Eric volt az. Dühösnek láttam őket és türelmetlennek. Az ajtót betörték. Gyorsan rájöttek hol is vagyunk. Le jöttek a pincébe. Ott megöltek szinte mindenkit. Cornelius el tűnt. Eric Haylet engem pedig Bill szabadított ki a láncok fogságából. Eric megfogta Haylet fel vette a karjaiba és nyomott egy nagy cuppanós csókot a homlokára.
-Végre! Újra látlak drága egyetlenem.-elmosolyodtak ők ketten. De Hayle már nem nagyon volt magánál és elaludt Eric karjaiba. De még mi előtt elszenderedett volna azt mondta nekem.
-Ettől még nem vagyunk barátok! És ugyan úgy utállak mint eddig. Te kurva!
-Én is ugyan úgy utállak te kis klónozott ribanc.
Apa engem is át ölelt és fel vett. Úgy örültem,hogy itt van.
-Azt hittem,hogy soha nem látlak viszont.-mondta nekem aggódóan apa.
-Én is azt hittem.
-Innentől kezdve nagyon fogok rád vigyázni!-és meg puszilgatott.
És elsuhantunk.


Folytatjuk...