2012. november 26., hétfő

2x10             Frenzy



-Mennyünk.-mondtam.
Be mentünk a szobába. Hayle és Erik csak sírtak. Én pedig megszólalni se tudtam.
Erik le vette a felsőjét. A könnyei miatt még a hasa is véres volt.
5 perce lehettünk így amikor az ajtón belépett Sookie. Oda ment Erikhez.
-Erik.-mondta Sookie.
Erik lassan elbizonytalanodva felnézett. És azt mondta.
-Godric meghalt.
-Igen. Őszinte részvétem.-mondta Sookie.
Lassan meg fogta Erik állát. Közel hajolt hozzá és kettő puszit adott az arcára.
Amikor ki akart egyenesedni. Akkor Erik el kaptam Sookie kezét oda húzta maga elé. Majd megcsókolták egy mást. De Haylenek akkor fel ment a pumpa a fejében.
Sookiet megragadta és át baszta a falon. Aztán el dőltem a széken és elaludtam.
Másnap este  a koporsóban ébredtem. A kocsi összevissza kanyargott.
Fura érzés fogott el. Egy nagy puffanás majd egy csattanás és hirtelen le fékezett a kocsi én pedig már megint megfejeltem a koporsó belsejét.
Azt gondoltam magamba "Na most már biztos , hogy ki bélelem valamivel ezt a kibaszott szart".
Vissza aludtam de megint egy nagy koppanást hallottam.
A koporsómat amiben benne feküdtem leejtették.
-Kurva anyátokat!-ordítottam fel. Mert már elegem lett , hogy folyton engem dobálnak.
A fejem pedig már totál roncs. Egyszer még agyrázkódást kapok ebbe vagyok a legbiztosabb.
Végre vissza tudtam aludni. Este keltem már csak fel. Jobban szólva arra , hogy Jason a telefonba pofázik.
-Bill Bountonban valami óriási gáz van.-mondta Sookie.
Ekkor már én is kikeltem a koporsóból.
Fentről egy nő jött ki. Még hozzá az én szobámból. Hoyt anya volt az.
-Nocsak. A vámpír és a kis barátnője.
-Anya. Meny vissza.-kiabált a nappaliból Hoyt.
-Megint azok a fekete szemek.-mondta Jason.
-Mi az , hogy megint ?-kérdeztem vissza.
-Amikor a kocsinak neki ment kettő ilyen nem is tudom , hogyan mondjam , hogy milyen a szemük.-mondta Jason.
-Bogár szeműek. Szarvasbogár.-mondtam.
Víg nevetgélést hallottam kintről. Hayle és Vincent volt az. Kézen fogva mentek , dölöngéltek , fogócskáztak. Egyszer csak Vincent meg botlott elesett Hayle pedig rá esett. Vincent pedig megcsókoltak őt.  Ki suhantam hozzájuk , hogy meg zavarjam a ki s romantikájukat.
-Na mi van? puszi-puszi nyali-fali.-mondta gúnyosan.
-Mennyél vissza a házadba te sárkány.-mondta Hayle.

-Én nem vagyok házisárkány mint egyesek.
-Ennyiszer ne gondolj magadra te paraszt.
-Meny vissza a tanyára kapálni.
-Te meg a tanyára parasztkodni.
-Szia Vincent. Sophia vagyok.
-Szia Sophia. Honnan tudod a nevem?
-Én mindig mindent tudok.-mondta.
-Szereted a kolbászt Siphi?-kérdezte Hayle.
-És te a rücskös hurkát?-mondtam.
-Csajok nyugi.-mondta Vincent.
-Nyugodt lennék ha ez a fasz nem jött volna ki a ház...-Hayle nem tudta végig mondani mert Vincent megcsókolta.
-Remélem rendesen megbökitek majd egymást.-mondtam.
Megforgattam a szememet és vissza suhantam a házba.
De az ablakon még kiordítottam.
-De ne a mi kertünkben basszatok!
Fel néztem és ott állt Jessica is. Hoyt próbálta vissza vinni az anyját a szobába.
-Azt hittem csak valami baja van. De aztán láttam , hogy az egész városnak ilyen a szeme.-mondta Hoyt.
-Mi óra ilyen?-Kérdezte Bill.
-Tegnap óta.-mondta Jess.
-És ilyen is marok amíg ő meg nem kapja tőlünk az áldozati ajándékot.-mondta Hoyt anyja.
-Itt valami súlyosan elbaszódott amíg mi nem voltunk itt.-mondtam.
-Sam Merlotterol beszél. Hogy fel áldozzák az istenek.-mondta Hoyt.
-Miért nem áldozod fel magad az én oltáromon Jason Stackhouse.-mondta Hoyt anyja.-Te mocskos kis hamis.
Csúnya és gonosz Bill Jason és Hoyt anyja közé ugrott és azt kérdezte.
-Egy pillanatra se nyugszik le?
-Ha videójátékon játszik akkor lelehet foglalni de akkor se nyugodt.-mondta Hoyt.
Be kapcsoltuk neki a játékot ő pedig teljesen bele élte magát.
-ÁÁÁÁ, denevér a nyavalyás koponyádba te ribanc!!!!háháháháhááháháháhá-ilyeneket ordibált Hoyt anyja.
-Te hát azt mondja , hogy jön az isten?-kérdezte Bill.
-Igen. És , hogy a Merlotteba várják Samet , hogy elvihessék Merienhez. -mondta Hoyt.
-Merienhez? Az hol van? -kérdezte Sookie.
-A te házadba.
-Szét tépik és megeszik mint egy barbekjut. háháháhááháháhá.-mondta Hoyt anyja.

-Nem támadott meg valakit valami karmolós?-kérdezte Sookie.
-Arline említette , hogy  a nőt akit Andy kocsijában öltek meg azt össze karmolták.
Meg azt is , hogy Dafnenak volt valami furcsa heg a hátán.-mondta Hoyt.
-Az új pincérnő a Merlotteba?-kérdezett vissza Sookie.
Hoyt pedig bólogatott. Jason rögtön felfigyelt erre.
-Új pincérnő van a Merlotteba.-mondta Jason.
-Beszélnünk kell vele.-mondtam.
-Meghalt. Ki vágták a a szívét akár csak a többinek. -mondta Hoyt.
-Megyek a Merlotteba és kiderítem mi történik a a szülővárosomban.
-Jason ha ez az a teremtmény akkor nem szabad a közelébe menni hidd el.-mondta Bill.
-Mr. Compton. Én nem nézem tétlenül , hogy tönkreteszi a városomat.
-Jason ilyenkor kell használni a fejedet érteted.-mondta az a kurvára nagyképű Sookie.
-Jól van. Életemben nem láttam még ilyen tisztán. És itt az a háború van amire kiképeztek.
-Jason...-mondta Sookie de Bill közbe vágott.
-nem kell őt félteni. Már bizonyított.
Sookie megölelte Jasont majd el ment.
-És most?-kérdezte Sookie.
-Mindenki eléd keményen bulizik Meriennel. Mostanában mindenki így mondja bulizni Meriennél.
Sookie össze szedte a cuccát. Még mielőtt ki mentünk a házból azt mondtam.
-Óvatosan lehet , hogy épp porno megy az udvarunkban.
-Csak utánad.-mondta Bill.
És ki mentünk a házból. Hayleék már nem voltak sehol. Gondoltam be mentek a bozótba.
Oda értünk Sookie házához. Mondhatni fel volt díszítve. Egy elég magas oltár volt a ház előtt.
-Mi a fasz ez?-kérdezte Bill.
-Akár mi is. Ilyesztő.-mondta Sookie.
A növényzet teljesen be nőtte az egész házat. Mintha a dinoszauruszok korába lennénk a Jurassic Parkba annyira be volt mohásodva.
Csörögni kezdett a telefonom meg néztem. Lafayette volt az.
-Lafyaette. Hol vagytok?
-Nálam. Tara pedig teljesen el van szállva. Tudnom kell mikor jöttök vissza.
-Mi most Sookie néhai nappalijában vagyunk.
-Azonnal ki kell jönnötök a házból.
-Tara jól van?
-Sophi. Érte fele annyira se aggódom mint miattad.
-Már is megyek. -mondtam le tettem a telefont és mondtam.-Azonnal mennünk kell.
El kezdtünk ki menni de Sookie elé be állt az a hülye nevű nő és azt kérdezte.
-Mit kerestek ti a házamban?
-Ez itt nem a maga háza.-mondta Sookie.
-Most már igen.
-Melegen ajánlom , hogy azonnal távozzon.-mondta Bill.
-Ahogy mondják szép kis fajt találtál magadnak. De ez nem fogja meg akadályozni abban , hogy egyszer cserben hagyjon. -mondta nő.
-Nem félek magától.-mondta Sookie.
Merien pedig neki esett a nyakának és a falhoz taszította.  De Bill leszakította róla és azt mondta.
-Sookie meny!
Bill megharapta Merien nyakát aki erre azt mondta.
-Ez az dühíts fel , dühíts fel.
Ki szállt a nyakából. És mint aki megveszett elkezdett a szája habzani és mindent ki öklendezett amit kiszívott a nőből. A szervezete rögtön védekezni kezdett.
Ekkor esett le , hogy apámat is megmérgezték. Merien pedig csak röhögött mint valami rossz ribanc.
-Mond mi vagy te.-ment oda Sookiehoz és mondta neki.
-Semmi közöd hozzá.-mondta Sookie neki.
Sookie rá tette a tenyerét Merien arcára és egy fehér fény csóva megcsapta őt mint egy áram ütés. Nem tudtuk mi ez csak néztünk magunk elé.
Be ültünk a kocsiba Bill pedig egész úton a öklendezett az ablakon ki.
-Bill!-mondta Sookie.
-Jól vagyok.-mondta Bill.
-Nem, nem vagy jól. És itt semmi sincs rendben. Felhívom Eriket.
-Vele nem állok szóba.
-Akkor elviszlek Dr. Ludvig hoz.
-Sookie mi történt ott?-kérdezte Bill és közbe bekancsalaított nekem pedig nagyon nehezemre esett vissza folytanom a nevetést. - Mit csináltál vele?
-Nem tudom esküszöm.-mondta Sookie.-Merien támadott meg az erdőben. Nem maradtak hegek de amikor meg fogta a nyakamat akkor éreztem a fájdalmat a hátamban.
-Meg fogom ölni.
-És hogyan?-kérdeztem. 

-Ha Tara az ő befolyása alatt áll akkor talán tud nekünk segíteni.
-Kicsit adj neki a véredből , hogy gyógyuljon.-mondtam Sookienak.
Végre oda értünk Lfayettehez.
Valaki ott állt az ajtóba Bill oda suhant és el üldözte.
-Nem én akartam. Beszélj a haveroddal Erikkel. Ő kényszerített rá , hogy terjesszem. -mondta Lafayette Billnek.
-Lafayette. -mondtam.
-Sophi úgy örülök neked.-mondta Laf.
-Tara?
-Ott van.
Bill mélyen Lafi szemébe nézett.
-Gyere be.-mondta Laf.
Végre Sookie is fel ért. És be jött a házba.
Tara a nappali közepén ült.
-Mi történt?-kérdezte Sookie Taratól.

-Takarodj innen te ostoba liba vagy megöllek.-mondta Tara.
-El veszítjük.-mondta Laf.
Sookie meg fogta Tara vállát és megpróbált olvasni a gondolataiban.
-Teljes sötétség.-mondta Sookie.-Semmi.

-A fejébe látsz?-kérdezte Tara anyja.
-Ne baszkuráld az agyamat.-mondta Tara.
-Nem látok és nem hallok semmit.-mondta Sookie.-Ő nincs bent. El ment.
-Ne mondj ilyet. Ő az csak...próbálkozz még.-mondta Laf.
-Mégis mit kellene csinálni?-kérdezte Sookie Billtól.
-Mélyebben kell az agyába menned mint valaha.-mondta Bill.
Sookie letérdelt Tarahoz aki azt mondta neki.
-Meg akarod ölni magad? Nem csodálom amennyire elcseszett vagy.
Sookie újra megpróbált bele nézni a fejébe.
-Van valami amin...amin nem tudok át jutni. Van egy szakadék.-mondta Sookie.
-Elbájolom.-mondtam.
-Mi?-kérdezett vissza az anyja.
-Az segíthet.-mondta Bill.
-De ha így hagyjuk ki tudja mi baja lesz neki.-mondtam.
-Vagy nekünk.mondta Bill.
Tara fölé hajoltam és el kezdtem mondani.
-Tara. Érzed a hatásomat ugye Tara. Ne állj ellen. Engedj be Tara. Engedj be.
Sookie oda ment a háta mögé és próbált olvasni a fejébe mi közbe én bájoltam.
-Tara enged be Sookiet.-mondtam.
-Nem enged be.-mondta Sookie.
-Tara biztonságba vagy. Azt kell tenned amit mondok.-mondtam.
-Nem vagyok a rabszolgád.-mondta Tara.
-Tara most eljött az idő , hogy szót kell fogadnod egy fehér embernek.-mondta neki Laf.
-Enged be Sookiet.-mondtam.-Sookie most!
Majd Taranak vissza tért a szeme az eredeti állapotába.
-Ó istenem. Megőrültem. Tényleg megőrültem.mondta Tara.-Sajnálom.
Mindannyian megöleltük Tarat. Sookie és Bill kimentek egy kicsit.
Taranak eszébe jutott valami.
-Ex. Meg kell mentenünk.
-Nem.
De nekem is eszembe jutott valami. Kimentem Billékhez és azt mondtam.
-Lehet , hogy Merien ősi teremtmény. Nem tudom , hogy hogyan lehet megölni őt. De egy bizonyos vámpír tudhatja. Talán. Még éjjel oda érhetek. Vigyázzatok a többiekre.
Senkit nem hagytam szóhoz jutni és elsuhantam.
Még éjjel oda is értem.
Az eldugott Kastélynál mindenhol figyeltek a testőrök.
Be értem a vámpírhoz aki épp táplálkozott. De meg szólítottam.
-Felség.




Folytatjuk.....   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése